Másnap reggel kialhattuk magunkat, de finom illatokra ébredve hamar a reggeliző asztalnál ültünk. A srácok kitalálták, és megszervezték, hogy több különböző tojásrántottával lepnek meg bennünket. Jól is esett a hazai íz.
A nap elkövetkezendő részét pakolással, sétával, bazározással és jó kis beszélgetéssel töltöttük. Szokásos kis csapatunk lesétált a városba, utoljára megetettük a kóbor kutyákat, sikerült térképet és helyi útikönyvet beszereznem, és a legnehezebbet, egy hűtőmágnest. Sehol nem árultak, egyedül az utolsó boltban sikerült szert tennünk rá. Még utoljára bementünk homoktövises bioboltunkba, itt is feltankoltuk magunkat sárgabarackmagból készült különböző kozmetikumokkal. Természetesen még végighallgattuk a srácok alkudozását, mert úgy néz ki, még nem vásároltak elég karkötőt, sálat, meg egyéb haszontalan ajándékot. Igaz már kicsit untuk, de rendületlenül vártuk őket, mosolyogtunk azért, hogy ránk mondják mennyit shoppingolunk.
Ebédelni szerencsére a teraszon tudtunk ma is, mint az elmúlt 14 nap alatt, folyamatosan sütött a nap. Furcsa érzések kerítettek hatalmába mindannyiunkat. Végéhez közeledett a két hetes csoda, mely azért nagy többségünknek egy teljesen más, még sosem átélt varázslat volt. Egy gyökeresen más világ megismerése, amely nagyban különbözött a mi kis életünktől.
Este búcsúvacsorával zártuk a hetet, melyben mindenki elmondhatta, hogy számára mit adott ez a két hét. Túravezetőink megköszönték pozitív hozzáállásunkat, és azt, mennyire rugalmasak és problémamentesek voltunk, és milyen jól érezték velünk magukat. Szomorú is volt egyben, mert tudtuk ez Zoli és Balázs utolsó közös túravezetése.
Másnap hajnalban keltünk, korai járattal indultunk Delhibe, így még sötétben értünk ki a reptérre. Nagy meglepetés volt, hogy Navang a reptéren fogadott minket, gyalogosan kijött, hogy elköszönhessen tőlünk. Nagyon megható volt, hogy mindenkinek a nyakába akasztott egy fehér selyemsálat, emlékeztetve minket rövid ideje tartó, de annál mélyebb barátságunkra.
Bejutva a reptérre hamar visszarázódtunk a jelenbe, mikoris csomagjainkat lemérve büntetésként még egy kis pénzt otthagyattak velünk. Talán ez az egy dolog, amit hamar úgy döntöttünk, elfelejtünk.
Tibeti utazásunk a gép felszállásával véget ért. Hálás vagyok, hogy átélhettem ezeket a napokat, tudtam, nem búcsú a helytől, lelkemben már készültem, ide vissza fogok jönni, de erre igazán e blog megírása alatt jöttem rá.
Tudtam nehezen fogom otthon egy ideig találni a helyemet, idegen lesz visszacsöppenni újra a rohanó kis világomba. Ez az út minden várakozásomat felülmúlta, sok időre lesz még szükségem az élmények feldolgozására. Kicsit jobban megismerhettem önmagamat, kiléphettem komfortzónámból, ami "ifjabb" koromban nem okozott gondot, mostanában annál inkább. És ami még nagyon felejthetetlen a számomra, azok az új ismeretségek, barátságok, amit ez az út adott nekem. Persze sajnos nem mindenkivel tartom a kapcsolatot, de azért úgy érzem, ha bárhol összefutunk is a jövőben, közösen átélt emlékeink örökre összekovácsolnak bennünket.
A nap elkövetkezendő részét pakolással, sétával, bazározással és jó kis beszélgetéssel töltöttük. Szokásos kis csapatunk lesétált a városba, utoljára megetettük a kóbor kutyákat, sikerült térképet és helyi útikönyvet beszereznem, és a legnehezebbet, egy hűtőmágnest. Sehol nem árultak, egyedül az utolsó boltban sikerült szert tennünk rá. Még utoljára bementünk homoktövises bioboltunkba, itt is feltankoltuk magunkat sárgabarackmagból készült különböző kozmetikumokkal. Természetesen még végighallgattuk a srácok alkudozását, mert úgy néz ki, még nem vásároltak elég karkötőt, sálat, meg egyéb haszontalan ajándékot. Igaz már kicsit untuk, de rendületlenül vártuk őket, mosolyogtunk azért, hogy ránk mondják mennyit shoppingolunk.
Ebédelni szerencsére a teraszon tudtunk ma is, mint az elmúlt 14 nap alatt, folyamatosan sütött a nap. Furcsa érzések kerítettek hatalmába mindannyiunkat. Végéhez közeledett a két hetes csoda, mely azért nagy többségünknek egy teljesen más, még sosem átélt varázslat volt. Egy gyökeresen más világ megismerése, amely nagyban különbözött a mi kis életünktől.
Este búcsúvacsorával zártuk a hetet, melyben mindenki elmondhatta, hogy számára mit adott ez a két hét. Túravezetőink megköszönték pozitív hozzáállásunkat, és azt, mennyire rugalmasak és problémamentesek voltunk, és milyen jól érezték velünk magukat. Szomorú is volt egyben, mert tudtuk ez Zoli és Balázs utolsó közös túravezetése.
Másnap hajnalban keltünk, korai járattal indultunk Delhibe, így még sötétben értünk ki a reptérre. Nagy meglepetés volt, hogy Navang a reptéren fogadott minket, gyalogosan kijött, hogy elköszönhessen tőlünk. Nagyon megható volt, hogy mindenkinek a nyakába akasztott egy fehér selyemsálat, emlékeztetve minket rövid ideje tartó, de annál mélyebb barátságunkra.
Tibeti utazásunk a gép felszállásával véget ért. Hálás vagyok, hogy átélhettem ezeket a napokat, tudtam, nem búcsú a helytől, lelkemben már készültem, ide vissza fogok jönni, de erre igazán e blog megírása alatt jöttem rá.
Vali, ez egy fél könyv! Mikor volt időd mindezt lejegyezni? Én örültem esténként, hogy végre ágyba kerülök. Igaz aludni én sem tudtam napokig, de ez majdnem minden úton így van, a fizikai körülmények meg tömény élmények miatt.
VálaszTörlésJó visszaolvasni, milyen a túránk belülről. 10-20 év múlva még inkább felértékelődik, addigra elkopnak az emléktöredékek, de itt percre pontosan újra felidézhető.
Köszönet érte!