7. nap Alchi belülről, a festői Lamayuru 2017.10.14.

Újabb, teraszos reggeli után a ma délelőttöt Alchiban töltöttük. Alchi az egyik legrégebbi, jól megőrzött kolostor Ladakhban. A többi kolostorhoz képest, melyek a hegyoldalban épültek, és olyan benyomást keltenek, mint egy erőd, Alchi teljesen más. Az Indus völgyében egy síkságon fekszik, egyáltalán nem fényűző, inkább élettelen, mint egy álmos kis falu, ahol itt-ott van egy-egy ház, néhány bolt, a barackfák alatt szerzetesek beszélgetnek. És a csendes kis házak között elrejtve találjuk ezt a nagyon régi kolostort, melyben az elmúlt 500 évben még vallási tevékenység sem folyt.
A templom négy különálló komplexumból áll, a helyi hagyományok szerint építették fel 958 és 1055 között, így vallási és építészeti szempontból is nagyon különbözik a többi kolostortól.

Részei a Dukhang, más néven gyülekezési terem, a fő templom, a Sumtseg, amely egy hátomszintes templom, és mint sok más templom is, kasmír stílusban épült, illetve a harmadik templom a Manjushri kolostor. A komplexum negyedik fő része a Cortens, a sztúpa, melyet keskeny sikátor köt összekötve a szentélyekkel.

A kolostorokban megcsodáltuk a falfestményeket, némelyik Ladakh legrégebbi, festménye, hatalmas Buddha szobrokat, valamint a barokk stílushoz hasonlóan kidolgozott fafaragásokat és műalkotásokat.

 Ezekben a kolostorokban egyáltalán nem volt áram, és természetesen tilos volt fotózni. Persze azért titokban mindenki csinált pár képet, titkos videót, úgy, hogy ne vegyék észre, mert egy szerzetes folyton a nyomunkban volt.

Úgy gondolom az itteni délelőttünk annak ellenére, hogy nem tudtunk csak túristafotókat készíteni, mégis mély nyomokat hagyott bennünk, és hozzásegített minket a tibeti buddhizmus megismeréséhez. Természetesen Rigzin és Zoli itt is nagyon sokat mesélt nekünk ennek kialakulásáról.

Alchitól búcsúzva kisétáltunk az Indus partjára, majd onnan visszasétálva Böbével megkerültük az imafalat, persze minden imakereket megfordítottunk az óramutató járásával megegyező irányba. Ez az irány megegyezik a nap égen való mozgásának irányával. Az imakerék segítségével az írástudatlan és az iskolázatlan emberek is gyakorolhatják a buddhista tanokat.

Az imakerék a bölcsesség és a jó karma összegyűjtésére használható, illetve a negatív cselekedetek megtisztítására.

Kerék forgatása közben a tudatunkat a mantra szövegére kell összpontosítani, és az om mani padme hum szöveget kántálni.

Őszentsége, a Dalai Láma szerint:

„Nagyon jó, ha gyakran ismételjük az Om Mani Padme Hum mantrát, de miközben ezt tesszük, figyelnünk kell a jelentésére is. Arra a hat szótagra, amely nagyszerű és egyben hatalmas is. Az első az Om szótag, amely az imádkozó tisztátalan testét, beszédét és gondolkodását szimbolizálja, de egyben Buddha tiszta testét, beszédét és gondolkodását is. Az igaz utat a következő négy szótag mutatja meg. A Mani ékszert jelent és a módszert szimbolizálja: a megvilágosodás, a könyörület és a szeretet ősi szándékát. A Padme jelentése lótusz, és a bölcsességet szimbolizálja. Az egyszerűséget a rendszeresség és a bölcsesség osztatlan egységével lehet elérni. Az osztatlanságot az utolsó, Hum szótag szimbolizálja. Tehát az Om Mani Padme Hum hat szótaga azt jelenti, hogy az osztatlan rendszeresség és bölcsesség útjának gyakorlásával saját tisztátalan testünket, beszédünket és gondolkodásunkat Buddha tiszta testévé, beszédévé és gondolkodásává változtathatjuk át.”

A gyakorlat elvégzése után a gyakorló minden megszerzett érdemét felajánlja az összes élő lény javára.

Természetesen Alchiban is lépten-nyomon kis árusokba bukkantunk. Jóhumorú sógoromnak be is szereztem kétfajta imamalmot. Három kérése volt, irigykedett, hogy a képeken sehol nem lát gazt, az ő kertjében meg túl sokat, így szerezzek neki olyan jó minőségű földet, és imamalmot, (szerintem kicsit nagyobbra gondolt volna), illetve vigyek neki jakvajteát. Filteres nem volt, pedig még meg is próbáltam szerezni. :) Amit pedig a kolostorban kaptunk, hát......, nem volt a kedvencem.

Alchiból Lamayuru felé szintén egy helyi kis étteremben ebédeltünk. Hát itt a levesnek mondható valami hagyott kivetni valót. Mikor húszan megérkeztünk, annyira megleptük a helyieket, hogy gyorsan átszaladtak a szomszéd boltba levesporért, melyből valami olyan borzadályt rittyentettek, hogy inkább éhesek maradtunk. Viszont a szomszédban törték a barackmagokat, és szárították, aszalták a sárgabarackot. Azzal feltankoltunk, hogy legyen egy kis kalóriánk.
A sárgabarack őshonos hazája a Himalája. Számtalan módját tudják az elkészítésének, leginkább szárított formában árusítják. Főzéshez, édességként való nassoláshoz, kozmetikumokhoz használják. Kiváló lekvárokat és szörpöket főznek belőle.

Ebéd után elhagytuk az Indus völgyet és még Lamayuru előtt páratlan és lélegzetelállító látványban volt részünk. Neve Moonland, ez egy holdbéli tájra hasonlító homokkő tenger.

Most már tényleg megérkeztünk Lamayuruba. Ladakh legfestőibb gompája egy homokkő meredélyre épült, fekvése páratlan, így minden irányból és nézetből körbefotózható.

Lamayuru Gompa, eredeti nevén Yungdrung Tharpaling kolostor (felszabadulás földje) Lehtől 127 km-re nyugatra a legtávolabbi és legrégebbi kolostor. Ez az a hely, ahol minden megtalálható, ami a helyi építészetre és kultúrára jellemző, a falakon gazdagon díszített falfestmények. A hatalmas hegyek között egy kisebb dombon álló kolostor, 3510 méteres magasságban, valóban megdöbbentő és misztikus látványt nyújt. 

A 10. században alapított kolostorról a legenda azt tartja, hogy helyén egykor egy tó volt. Miután egy láma megszentelte a tavat, a víz visszahúzódott a hegyekbe, helyet hagyva a kolostornak. A kolostor kezdetben 5 épületből állt, mára már csak a központi épület áll, mely a legnagyobb imaterem, így is impozáns látványt nyújt. A többi épület nagy rész romos állapotban van.

 Az 1800-as években bosszúból, mivel Leh-ben elpusztítottak egy hindi templomot, Lamayurut majdnem teljesen lerombolták. A szerzetesek a hegyekbe menekültek, és visszatérésükkor teljesen megdöbbentek. Emberi összefogás révén a kolostort két év alatt sikerült újjáépíteni.

Lamayuruban jelenleg közel 150 szerzetes él, és a környező gompákban élőkkel évente kétszer összegyűlnek egy közös imára, a tibeti holdnaptár második és ötödik hónapjában tartják maszkos fesztiváljukat. Ilyen maszkos fesztiválon Diszkitben mi is részt fogunk venni pár nap múlva.

Kincseskamera által faragott imakő

A kolostorból lefelé menet egy olyan meredek lejtőn és imazászlók mellett kellett elhaladnunk, ahol annyira fújt a szél, hogy nem kis megpróbáltatás volt egyes túratársainknak ott lejönni. Emlékezve az én félelmemre Chillingnél, hátramaradtam Ildivel, hogy körbe lejövök vele. Többen csatlakoztak hozzánk. Eddig semminemű probléma nem volt a csapatban, de miután Zoli, a túravezetőnk is visszajött hozzánk, megkértük, legközelebb ne hagyjanak senkit magára. Az ő feladatuk, hogy minket irányítsanak, és nem a fények után szaladni mindenkinek. Szerencsére teljesen igazat adott nekem ebben, így nagyon hasonló probléma már nem fordult elő. Láttam mások is hasonló gondokkal küzdöttek, csak, hát az én nagy szám.....

Így a csapat egyik fele a falun keresztül, a házak között lebóklászott, míg mi egy másik úton kerülővel jutottunk le.

Azt gondolom megérte, mert nem mindennapi élményben volt részünk. Útközben játszadozó novícius gyerekekkel találkoztunk, akik nagyon megörültek érkezésünknek, illetve a tőlünk kapott sok-sok ajándéknak. Örömmel nézegették fényképeinket, leginkább Béla nyerte el a tetszésüket, de nekünk is megengedtek közös fotókat.

Frizbit is vittünk nekik, melynek rejtelmeibe Zoli próbálta beavatni őket kisebb-nagyobb sikerrel, de aranyosan tanítgatták egymást is a játékra.

Majd beinvitáltak minket, hogy nézzük meg, hol laknak. Érdekes épület volt. Kívülről a fal teljesen üveggel volt bevonva, mint egy üvegfal. Viszont mikor bementünk, meleg fogadott, lehetett 19-20 fok is. A napsugarak akadálytalanul felmelegítik a külső üvegfalat, mely melegen tartja a novícusok hálóját. A jó szigetelés miatt pedig egyáltalán, vagy csak nagyon lassan hűl ki. A szobák felszerelése nagyon szegényes volt, üres polcok, semmi játék, semmi könyv.

Miután elbúcsúztunk tőlük, persze csak rövid időre, mert másnapi hajnali szertartásukon részt veszünk, leindultunk a hegyről.

Egy nagyon szép kis útszéli ajándékboltban azért megajándékoztuk magunkat pár kinccsel. Béla itt is Úriember volt, mivel Böbe kölcsönadta neki út előtt a fényképezőgépét, cserébe vett vett neki egy nagyon szép kézzel készített fém ládikót, melyben a füstölőt kell meggyújtani.

Még azért meglepett minket az a kép, mikor egy kis autó csomagterében egy barika szomorkodott. Bizonyára csak poénkodtak a fiúk, de akár igaz is lehet, itt ez a fűtőtest.

Szállásunk ezen az estén talán a legalacsonyabb színvonalt ütötte meg.  A fürdőben a plafon hiányzott, fűtés természetesen itt sem volt, a meleg víz helyett is inkább langyos. Igazán ez nem is nagyon érdekelt, de mikor a sarokban megláttam egy kis édes kb. 7 centi hosszú vékony ezerlábú kis szőrös csúszó-mászót, szép csendben becsuktam a fürdő ajtót, és csak bíztam benne, éjjelre ott marad. Itt még pókok is voltak a szobában, igaz azokat kitessékeltük, meg nem öltük őket, mert ugye Tibetben ilyet nem csinálunk. Reggelre a kis csúszó-mászó eltűnt, és Böbe csak hálálkodott, hogy lefekvéskor ezt az élményemet nem osztottam meg vele.

Az ételekkel szokás szerint semmi gond nem volt, igaz egy komolyabb vita, mondhatni elvette az étvágyunkat. Ha őszinte akarok lenni, akkor ezt a kis konfliktust sem hagyom ki az élménybeszámolómból.
Már 2-3 napja ment a bruszt Balázs és Zoli között, hogy egy bizonyos szakaszon a szebb, de veszélyesebb, már lezárt utat használjuk, vagy a biztonságosabb kiépített új utat. Balázs teljesen ellene volt, míg Zoli persze mellette. Jött a pro-kontra, régi túratársak megkérdezése, kampányolás mindkét oldalról. Persze videó is volt erről az útról, ami busztetőről fantasztikus volt. Persze Balázzsal is egyet kellett értenünk, hogy ők a felelősek értünk, és az út veszélyes, 2 autó nem fér el egymás mellett, és sok helyen kőomlások vannak, ami miatt járhatatlan lehet. Igazán én már annyira meguntam ezt a témát, hogy fogtam magam, miután megvacsoráztam, elnézést kérve bementem a szobába. A fejleményekről Böbe tájékoztatott, miszerint mi lányok, és aki még szeretne, Zolival megy a fenti úton, Balázs a többiekkel pedig a lentin. Tudtam ez még nincs lezárva, reggel még egy harc volt várható.

Még egy kicsit beszélgettünk, mint minden este és reggel, majd újra megpróbáltam aludni. Persze szokás szerint sikertelenül.
Netünk már jó ideje nem volt, bevallom őszintén, nem is igazán zavart. Jó volt kicsit ezt a világot is megtapasztalni. Mondhatni kezdtem hozzászokni.