3. nap Leh felfedezése 2017. október 10.

Azt, hogy az első éjszaka hamar eltelt, egyáltalán nem mondhattam. Sőt, számomra a többi sem, mert nem tudtam éjszakánként aludni. De valahogy mégis elég volt ez a pár óra alvás. Úgy néz ki, rám így hatott a magaslat. Volt akinek oxigénre volt szüksége, de többségében rendben voltunk. Sokan természetesen szedtük is a magaslati betegség ellen a gyógyszert, igaz Klári utasításait követve először 3 napig, aztán abbahagytuk, és amikor a Karung-La-ra mentünk, akkor szintén 3 napig. Utána átcseréltük a hazai pálinkára.

A második napot is akklimatizációval töltöttük. Ez Zolinál és Balázsnál azt jelentette, hogy felkapaszkodtunk az óváros fölé magasodó lathó-hoz, ami egy áldozati épület, majd ennél is följebb kapaszkodtunk, a Tsemo gompához. Innen elmentünk fotózni két, az Indus felett átívelő imazászlókkal teleaggatott hidat, majd onnan fel Shanti Stupához. Röviden egy kis ebéddel tarkítva ez volt a második "pihenéssel" töltött napunk.

Korán reggel kávéval, teával, és egy finom reggelivel indítottunk. Már a tegnapi nap után is tudtuk, hogy nem fogunk csalódni a szálloda svédasztalos kínálatában, ez mára sem változott. Habár én elsőre mindig ódszkodok az idegen ételektől, de azért sikerült kiválasztanom valami finomat.

A reggel elég hidegre sikeredett, előkerültek a meleg ruhák, és már hajnali 7 előtt siettünk, hogy a elcsípjük az első fényeket. Az időjárás kicsit megtréfált bennünket, mert a felkelő nap meleg sugarai helyett havas esőben volt részünk, erős szél kíséretében. De azért az égiek mégis velünk voltak, gondolták csak megtréfálnak bennünket, mert ezt követően megkaptuk azt a fényjátékot, ami minden fotós álma. De előtte giccsként még egy kis szivárványt is odapingáltak nekünk.

Busszal mentünk fel annak a hegynek a lábához, aminek a tetején az a régi erőd, Nezer Latho, áll. Ez a titokzatos, fehérre meszelt "kocka", Leh-t oltalmazó istenségek szentélye.
Itt jött egy kis szikla-, és hegymászás, ami azért 3500 méteren, a második napon, kicsit megviselt minket, mert hát ugye épp akklimatizálódunk, de mindezért innen csodálhattuk meg a várost és a környező hegyeket. Első képeink a Himalája hegyvonulatairól itt készültek.

Innen, miután az eltévelyedett Bandinkat, aki már a szomszéd hegyen volt, sikerült 20 perc alatt megtalálni, átbuszoztunk a Tsemo gompához. Ez a kolostor az 1430-as évekből származik. A kolostor felett egy régi erőd romjai fekszenek.

Gyorsan kinézelődtük magunkat, majd elkezdtük felkötni az előző nap beszerzett imazászló gyűjteményünket. Kellett vagy 10 méternyi imazászló, hogy átérjen a túlsó sziklára, ahová Zsolt könnyedén átlibbenve, kikötötte. Ez a szél miatt azért nem volt könnyű mutatvány, de számunkra nem létezett megoldhatatlan feladat.

Ott Rigzintől egy gyors itinert kaptunk az imazászlókról, és megmutatta, hová kell beírni a nevünket, miután kiválasztottuk azt a színt, és jelentést, amelyik zászló közel áll hozzánk. Majd közös csatakiáltással: KI KI SO SO LHA GYAL LO, (Victory to the gods) mindenki kívánt valamit.

Az imazászló öt színből áll, sorrendben : kék, fehér, piros, zöld és sárga. Ezek képviselik az öt elemet és az Öt Igaz Fényt. A kék szín az eget és az űrt szimbolizálja, a fehér a levegőt és a szelet, a piros a tüzet, a zöld a vizet és a sárga pedig a Földet. A hagyományos tibeti gyógymód szerint az egészség és harmónia az öt elem egyensúlyával érhető el.

 Délben az idő olyan szép volt, hogy a kertben ebédeltünk. Igaz ez kicsit csalóka, mert a napon egy szál pólóban is melegünk volt, de az árnyékban kellett a pulóver is. 
Persze ebéd és a városban töltött kis szabadidő után, hogy délután se maradjunk képek nélkül, elbuszoztunk az Indus partjára, hogy imazászlókkal beborított hidakon sétálhassunk keresztül.

Nagyon megfogott, mikor egyszercsak látom, Rigzin belemélyedve olvassa az imazászlón lévő szöveget. Kérdés nélkül is mesélt még nekem ezekről a zászlókról. A hagyomány szerint ezeket a  zászlókat olyan helyeken helyezik el, ahol jól átjárhatja őket a szél. Így a  rajtuk található mantrák - melyek áldást és hosszú életet biztosítanak -  elősegítik a békét, bölcsességet, erőt és részvétet. A szél erejével átitatva, jóakaratot és részvétet közvetítenek a világba.

A zászlókon található imák kirezegnek a térbe, míg anyaguk egy idő után  kifakul, elfoszlik. Ha egy zászló már elnyűtté válik másikat tesznek fel az első mellé. Ezzel biztosítva és egyben szimbolizálva az örök körforgást.A zászlók és az imák  mindig fel vannak szentelve, ezért tisztelettel illik bánni velük. A legrégebbi zászlókat  megsemmisíteni csak elégetésükkel lehetséges. A régi zászlók cseréje mindig a Tibeti újévkor történik.

A Pallam híd, a függő fahíd, beborítva tibeti buddhista imazászlókkal az Indus felett.

Miután itt is kifotóztuk magunkat, visszabuszoztunk, hogy még esetleg elérjük az utolsó fényeket a Shanti Stupánál, de mivel kicsit lekéstük, ezért inkább túristaként sétáltuk körbe.

A Shanti Stupát a buddhizmus 2500 éves megemlékezésére építették japán és tibeti buddhisták. 

Már ez az első két napunk is olyan élménydús volt, nagyon kíváncsian várjuk mivel lehet ezt még fokozni. Ezt az estét már pihenéssel, és felkészüléssel töltöttük, mert reggel egy 5 napos hosszabb túrára indulunk. Azt tudtuk, hogy a meleg vizet és a fűtést, még most ki kell élveznünk, mert az elkövetkezendőkben ezekkel a luxus dolgokkal már nem számolhatunk. Böbével összepakoltunk egy bőröndbe, így csak a nagyon szükséges dolgokat vittük magunkkal, mert a buszba kellett, hogy a csomagok elférjenek. A busztetőt szabadon hagytuk, mert az utunk további részét ott terveztük megtenni.

Hajnival